Hachbold Helga Rita, a felnőtt kategória fődíjasa
MIA SZÖSZ VARÁZSLATA
– És akkor előbújt Mia Szösz, a varázsló… – mesélte Cicamama századszor is a történetet. A kiscicák körbeülték.
– Mesélj, Cicamama, mesélj! – követelték. – Mondd el újra, hogy kerültünk ide!
– Mi sem egyszerűbb ennél! Varázslattal!
– Varázslattal? Ó! – ámuldoztak a kiscicák. Közben a nagyobbak is odasompolyogtak. Még Füzény, a legelső cicalány is letelepedett a földre Cicamama mellé, hogy végighallgassa a mesét. Pedig ő nem is hitt a csodákban.
– Hát pedig így történt, kicsikéim – folytatta Cicamama. – Én már csak tudom, hisz ott voltam. A kezdetek kezdetén. Összegyűltünk mindannyian egy nagy teremben: Cérnák, Gombok, Pamutok. Ahányan, annyifélék voltunk, csíkosak, pöttyösek, sárgák, kékek, pirosak, de egyvalami összekötött minket: hittünk a mesékben.
– És azután mi történt? Meséld gyorsan!– kérte Szurok, a fekete cicalegény. Ő mindig is türelmetlen volt.
– És akkor előbújt Mia Szösz, a varázsló a függöny mögül. Egyszerre síri csend lett a teremben. Megszólalt: „Üdvözlök mindenkit! Mia Szösz vagyok, a cérnafűző, hímző-varró, csodakezű nagy varázsló! Köszönöm, hogy eljöttetek. Most megismerkedhettek velem és a varázstudományommal! Utána valamennyien megújulva, megszépülve, és egymást támogatva kerültök ki innen…”
– Hiszi a piszi – gondoltuk mindannyian.
– Még hogy megszépülni? – nevetett fel a sárga Tütüszalag. – Én eddig is gyönyörű voltam. Hogyan lehetnék még szebb?
– Hidd el, lehetséges! – mondta Mia Szösz elbűvölő tekintetét végigjáratva a teremben. Csak figyelj!
Kezemben varázslat,
Egységben az erő.
Ki most itten jelen van,
Az lesz majd a menő.
Cicafül és rókaláb,
Egérkének farkinca,
Egy-kettőre megszépül,
Ki a mesém hallgatja.
Olyan varázslatos hangon mondta mindezt, hogy úgy éreztük, muszáj megfognunk egymás kezét. Összemosolyogtunk. És hirtelen észrevettük egymás értékeit.
-Te jó lennél kisszoknyának, hisz aki csak rád néz, jókedvre derül – mondta egy pöttyös Pamut egy csíkosnak.
-Te pedig annyira könnyű és selymes vagy, igazán megérdemled, hogy kispárna legyél, és simogathasd a kisbabák arcát. – felelt amaz.
A Cérnák körénk ültek, úgy, mint most ti, kiscicáim. Énekelni kezdtünk. Utána táncolni. Középen Mia Szösz, a varázsló állt és vezényelt lehunyt szemmel. Tudtuk, a szívével lát minket. Látja szépségünket, erőnket. És ahogy repültek a percek, egyre többen kapaszkodtunk össze, egyre gyorsabban pörögtünk-forogtunk, míg végül egy nagy szélviharrá váltunk. De Mia Szösz, a varázsló csak állt nyugodtan, és vezényelt, vezényelt. Közben mormogta a varázsigét:
Kezemben varázslat,
Egységben az erő.
Ki most itten jelen van,
Az lesz majd a menő.
Cicafül és rókaláb,
Egérkének farkinca,
Egy-kettőre megszépül,
Ki a mesém hallgatja.
Aztán egyszer csak, hopp, abbahagyta. Megállt a forgás is. Elengedtük egymás kezét és körbenéztünk. Nem győztünk csodálkozni: valóban varázslat történt. Ott állt előttem egy délceg, pettyes lábú nyúllegény, egy mosóbajnok mosómedve, és egy csinos kis egérleányzó ruhácskában. Nem hittem a szememnek. Én Cicamama lettem, és ezért a mai napig hálás vagyok Mia Szösznek. Ő odajött, mindannyiunkat átölelt, s a fülünkbe súgott egy mondatot.
– Mit mondott? Mit mondott? – kérdezte Zanót, a fehér cicalegény, mert ő mindig is kíváncsi volt.
– Azt mondta: „Egységben ez erő”. Ezért van az, hogy mi is itt, most egyre többen vagyunk. Segítjük egymást. És az a feladatunk, hogy a gyerekeknek is elmondjuk ezt a varázsmondatot. Hogy tudják: sosem lesznek egyedül. És hogy csodák igenis vannak – mondta Cicamama, s mélyen Füzény szemébe nézett. A cicalány elmosolyodott. Végignézett szoknyácskáján, megigazította rózsaszín sálacskáját, s közben észre sem vette, hogy Zanót, a fehér cicalegény mekkora szemekkel bámul rá.
– Valóban szépek lettünk – állapította meg halkan.
Cicamama azonban csendre intette, mert látta, a kiscicák már elálmosodtak. Odament hozzájuk, megsimogatta, betakarta őket a pihe-puha takaróval, jóéjt-puszit adott nekik. Azután szelíden rájuk mosolyogott, s elsuttogta az esti varázsszavakat, melyet Mia Szösztől tanult:
„Kezemben a varázslat,
Egységben az erő.
Kívánom, hogy álmotok
Legyen pihentető.”
Majd ásított egyet, s körbenézve népes családján, nyugodt szívvel ő is aludni tért.
Soltvadkert, 2017. október 31.