Várfalvy Emőke
VÍZITÜNDÉR ÉS TŰZMANÓ
Vízitündér és Tűzmanó, mivel szomszédok voltak, nem csak az óvodában játszottak sokat
együtt, , hanem otthon is. Nagyon örültek neki, amikor kiderült, idén a nyaralni is együtt
mennek.
– A Balaton csodás, majd meglátod! – lelkendezett Vízitündér, aki minden tavat, folyót és
patakot szeretett.
– Főleg, ha homokos a partja – válaszolta Tűzmanó, aki az óvoda legtehetségesebb
homokvárépítője volt.
A vakáció harmadik napján Vízitündér és Tűzmanó családostul megérkezett a hatalmas, kék
tó partjára. Kánikula volt. Vízitündér alig várta, hogy felvehesse tavirózsás fürdőruháját, és
csobbanhasson a kellemesen langyos vízbe.
– Te nem jössz? – nézett Tűzmanóra, aki esetlenül álldogált a tó partján vadonatúj, piros
úszónadrágjában.
– Hát… – lépett közelebb Tűzmanó a vízhez, és óvatosan beledugta a nagy lábujját, majd
felszisszent – nekem ez túl… hideg.
– Hideg? – kacagott Vízitündér és fröcskölni kezdett, mint egy virág alakú, kacagó szökőkút
–Ugyan! Megvan ez vagy 20 fokos!
– Mondom én, hogy hideg – ráncolta össze a szemöldökét Tűzmanó – majd, ha 100 fokos
lesz, bemegyek.
Vízitündér nevetett, aztán belebújt hattyú alakú úszógumijába és elkezdett úszkálni a part
mellett. Tűzmanó eközben megkereste a lapátját és a bástyaformázó vödrét, és nekilátott a
parton felhúzni egy erődöt.
A két gyerek nagyon élvezte a maga játékát, de miután Tűzmanó az utolsó védbástyával is
elkészült rájött, hogy társaságra vágyik.
– Gyere, segíts vizet hordani a várárokba! – kiáltott Vízitündérnek, aki épp sellőtáncot tanult a
nővérétől.
– Most nem érek rá! – kiáltott vissza a kislány.
– Ki kéne jönnöd! Nagyon erős a nap, meg fogsz égni – érvelt egy apuka határozottságával
Tűzmanó.
– Nem fogok, be vagyok kenve – válaszolt Vízitündér és tovább lubickolt.
– Már biztos leázott, olyan piros az arcod, mint az úszónadrágom – próbálkozott Tűzmanó, de
Vízitündér oda sem figyelt rá.
Este a vakációkezdő szalonnasütéshez készülődött a két család. Tűzmanó mindenben
segédkezett, ami a tűzgyújtáshoz kell. Csillogó szemekkel leste, ahogy a gyújtós lángra kap,
és a tűznyelvek elkezdik kóstolgatni a nagy gonddal felállított fahasábokat. Alig várta, hogy a
vörösen izzó parázs fölött piríthassa a szalonnáját.
– Ugye milyen szépen megraktuk? Gyere, nézd meg! – hívogatta VízitündértTűzmanó.
Vízitündér óvatosan szemlélte a ropogó tűzrakást. Ahogy közelebb ment hozzá, hirtelen nagy
durranást lehetett hallani és szikrák szálltak mindenfelé. A kislány ijedten kapta maga elé a
kezét.
– Ne félj, biztos csak a tavalyi gesztenye maradt a parázsban – nyugtatta Tűzmanó. – Az
szokott ilyen vicceseket pukkanni.
Ám Vízitündér könnyezett és az orrát dörzsölte. Megégette egy szikra.
– Majd a sült szalonnától jobb kedved lesz, meglátod! Az ám a fincsi vacsi – biztatta
Tűzmanó, de Vízitündér csak a fejét rázta.
– Én nem eszem ilyen zsíros dolgokat vacsorára. Inkább cseresznyét és kekszet szeretnék.
Tűzmanó nem vitatkozott. Beszaladt a konyhába, ahonnan kenyeret és hagymát küldtek ki
vele a vacsoraasztalhoz. Hamarosan leégtek a fadarabok, és sercegve sülni kezdtek a nyársra
húzott szalonnaszeletek, hagymagömbök és kolbászhengerek. Tűzmanó lelkesen csöpögtette
kenyerére a kifolyó zsírt, és nagyokat nyelt, ha arra gondolt, a felnőttek alufóliába burkolt
krumplikat is elrejtettek a parázs alatt.
Mikor már mindenki jól lakott, Tűzmanó kijelentette, hogy nem álmos, és szeretne még egy
kicsit a tűz mellett ülni.
– Már sötét van. Gyere inkább aludni! – unszolta Vízitündér, akinek nem volt kedve egyedül
átmenni az éjszakai kerten.
– Olyan szépen feléledtek a lángok, hogy ráraktuk azokat a száraz ágakat! – csillogott a
tábortűz fénye Tűzmanó szemében.
– Meg fogsz fázni és az egész nyaralás alatt fújhatod majd az orrod – érvelt Vízitündér egy
anyuka határozottságával.
– Inkább maradnék még – mondta Tűzmanó és egy kis ággal óvatosan odébb tolt egy
parázsdarabot.
– Majd a szúnyogok is jól összecsipkednek… – morgott még egyet Vízitündér, de
Tűzmanóval nem lehetett beszélni, így egyedül ment lefeküdni.
Másnap reggel a két gyerek csendben ment a strand felé, pedig máskor be sem állt a szájuk.
Vízitündér nővére meg is kérdezte:
– Hát veletek meg mi történt? Összeragadt a szátok a kakaóscsigától?
A gyerekek csak a fejüket rázták.
– Ugyan, látom, hogy valami baj van – biztatta őket a nagylány.
– Nincs! – vágta rá Vízitündér és mérgesen rámarkolt az úszógumijára.
– Tűzmanó?
– Nincs semmi baj– lógatta le még jobban a fejét Tűzmanó, mintha csak a vödreit nézegetné.
– Azt ugye tudjátok, hogy a hazudós gyereknek nem jár fagyi? – vigyorgott Vízitündér
nővére.
– De mi nem hazudunk! – mondta egyszerre Vízitündér és Tűzmanó.
– Nem?
– Na jó – ismerte be Vízitündér –, kicsit haragszom Tűzmanóra.
– Kicsit én is rád – motyogta Tűzmanó.
– De miért? – kérdezte a nagylány.
A két kisgyerek egymás szavába vágva magyarázta, milyen rossz volt, hogy előző nap nem
tudták együtt csinálni, ami a legizgalmasabb a vakációban.
– És ha ez minden nap így lesz… – kezdte Vízitündér.
– …akkor ez lesz a legszomorúbb vakáció a világon – fejezte be Tűzmanó.
A tündérnagylány megállt és komoly arcot vágott. Összeráncolta a szemöldökét, ahogy a
felnőttek szokták, ha komoly dolgokról van szó, így nemsokára tényleg megszületett a
megoldás.
– Bodorítsatok felhőket!
– Mit? – kérdezett nagyra nyílt szemekkel a két ovis.
– Nemrég olvastam a Négyszögletű Kerek Erdőben felhőbodorítókról. Pontosan nem
emlékszem, mit csináltak a settenkedésen kívül, de a felhőkkel való játék pont nektek való.
Egy kis víz és tűz, és kész a gőz, abból pedig remek felhőt lehet hajtogatni. Ez lesz a délutáni
program, alvás után. Ezt mindig együtt csinálhatjátok. A többi játékban meg ki-ki úgy vesz
részt, ahogy jól esik.
Délután a nyaraló kertjében Vízitündér a nővérével és Tűzmanóval egy pléden ült. A búzakék
égbolton szikrázó nap hamarosan egy egész felhőállatkertet terelgetett, és jó kedvvel hallgatta
a felhőbodorítók önfeledt kacagását.