BLOG

Az Író Cimborák és a Miaszösz közös hetei ezennel megnyittatnak!

Fogadjátok szeretettel Majoros Nóra, közös programunk szerkesztője köszöntő szavait:

Sziasztok.

Tegnap születésnapi buliba mentem. Sétáltam az ünnepelthez, a vállamat húzta a táskámban lapuló ajándék. Közben eszembe jutott egy csomó szép pillanat az Író Cimborák ötödik születésnapjáról. Emlékeztek még arra a rengeteg ötletre, amit a témabörze pályázatunkra írtatok? Mert nekünk azóta is a fejünkben motoszkálnak ezek a gondolatok, és arra gondoltunk, a hatodik szülinapunk környékén meglepünk Benneteket valamivel.

Szövetkeztünk Levente Dorkával, a Miaszösz játékok alkotójával, és vele közösen indítjuk most útjára Miaszösz című programunkat. A Cimborák kiválasztották a kedvenc címeiket a beküldött ötletek közül, és verseket, meséket írtak hozzájuk, Dorka pedig megalkotta Nektek a főszereplőt. Kövessétek a blogot és a www.miaszosz.hu oldalt, és figyeljétek, hogyan elevenednek meg az ötleteitek, hogyan mesélünk Nektek arról, amiről Ti szeretnétek!

A kiválasztott ötletek beküldői személyesen is átvehetik a textilfigurát április 20-án, a Kis Könyves Éj keretében Budapesten, a Két Egér könyvesboltban, ahol nagy cimboratalálkozót és meseolvasást tartunk. Gyertek, találkozzunk, meséljünk együtt!

Szeretettel az Író Cimborák és Levente Dorka nevében is,

Majoros Nóra
szerkesztő

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


2 + 18 =