MESETÁR

Aki focista akar lenni, egyen spenótot!

Kovács Szilárd meséje 2017-ben, őszi meseíró pályázatunkra érkezett. Díjazásban ugyan nem részesült, de emlékezetemben megmaradt az izgalmas közvetítés a mese végéről, ezért úgy gondoltam, a VB döntő előestéjén – Szilárd beleegyezésével – mindannyiótokkal megosztom ezt a focis mesét.

Kovács Szilárd vagyok, a Budapesti Corvinus Egyetem másodéves hallgatója, emberi erőforrások szakon. Hobbim a sport, különösen a foci, futás, darts. Régebben sportújságíró akartam lenni, blogoltam is a Népsporton. A gimnáziumban tetszett meg az irodalmi írás, verseket, slam poetry-t, rádiókabarét írtam és léptem föl iskolai rendezvényeken, mostanság pedig szeretnék a gyerekeknek írni verseket, meséket.

Galgamácsa, Magyarország, 2017. október 31.

 

Kovács Szilárd

AKI FOCISTA AKAR LENNI, EGYEN SPENÓTOT!

És akkor előbújt otthonukból a Miaszösz koala család egy csodaszép napsütéses reggelen. Mindenki sietve indult a dolgára, Papa koala dolgozni igyekezett, de még mielőtt bepattant volna kocsijába, gyorsan elmajszolt egy pirítóst, miközben Mama koala megigazította nyakkendőjét, csakhogy elegáns legyen.

– De nem is mostál fogat! – kiáltotta Mama koala Papa koala után.
– Semmi gond, majd útközben bekapok egy Tic Tac-ot – válaszolta nyugodtan Papa koala és már el is fordította a slusszkulcsot.

Mama koala becsomagolta Laci koala uzsonnáját és útnak is indította legidősebb porontyát. Mama koala pedig az óvodába igyekezett, hogy elvigye Minnát és Mannát, onnan pedig hazament, hogy finom falatokat készítsen a családnak, mert mikor hazaérkeznek, mindig nagyon éhesek.

Laci barátjával, Lalával találkozott az utca végén, onnan pedig együtt mentek az iskolába. Útközben arról beszélgettek, hogy mik szeretnének lenni, ha felnőnek.

– Én orvos szeretnék lenni – álmodozott Lala.
– Én pedig rendőr – válaszolt Laci.- Meg tűzoltó és még postás is – folytatta Lala.
– Én még szeretnék autószerelő is lenni, de a legjobban tudod mi? Focista! Focizni nagyon jó.
– Ó, tényleg, focista, az a legjobb, én is az akarok lenni – vágott közbe Lala.
– Na, barátom, akkor ebben egyetértünk – állapította meg Laci. Csak tudod, mi a baj?
– Mi? – nézett Lala kicsit aggódva Lacira.
– Az, hogy nincs focicsapatunk. Sőt, még focicipőnk sincs.
– Ó, ez tényleg nagy baj. Akkor most mi legyen? – kérdezte Lala.
– Nem tudom, de egyszer akkor is focisták leszünk. Egyelőre menjünk az iskolába tanulni, el ne késsünk, már hallom a csengőt.

Laci és Lala még időben beértek az iskolába, aznap 5 órájuk is volt. Matematika, olvasás, természetismeret, rajz és tornaóra. Laciék kedvence a tornaóra volt, mert nem kellett az iskolapadban ülni, lehetett szaladni, sőt, kellett is. A tornaóra végén a tanár, Guszti bácsi nagy bejelentést tett.

– Kedves koala lurkók! Egy örömteli hírt szeretnék bejelenteni. Szeretett iskolánk úgy döntött, hogy elindít egy focicsapatot. Várjuk minden lelkes fociszerető tanuló jelentkezését! Jelentkezni nálam lehet jövő héten, de csak azt fogadom el, ha a szülő engedélyét adja, hogy csatlakozzatok a csapathoz és ezt beírja az ellenőrző füzetbe. Köszönöm, hogy meghallgattatok, várom jelentkezéseteket!

A koala legények boldog arccal mentek haza, nagyon örültek a hírnek. Messziről lehetett hallani az ujjongásaikat.

– Hallottad ezt, Lala? Lesz focicsapat! Látod, csak beszélnünk kellett róla! – mondta Laci vidáman.
– Hallottam ám, komám! – válaszolta Lala, és indult is haza, hogy beírassa ellenőrzőjébe, szülei elengedik focizni.
– Megyek én is, szia! – köszönt el gyorsan Laci, és ő is hazafelé vette az irányt.

Otthon már várták Lacit, a család éppen a vacsorához készülődött és aznapi élményeiket mesélték.

– Neked milyen napod volt, fiam? – kérdezte Lacit Papa koala.
– Nagyon jó – vágta rá Laci. ­- Kaptam ötöst olvasásból és képzeljétek, a suliban focicsapat indul, lehet jelentkezni, csak a ti engedélyetek kell, Papa. Ugye mehetek?
– Focizni? És a tanulással mi lesz? – kérdezte kissé kételkedve Papa koala.
– Ne aggódj, Papa, továbbra is jól fogok tanulni, koala-becsület szavamra!
– Jól van, fiam, de amint romlanak a jegyeid, nem engedlek el – figyelmeztetett Papa koala. – Már csak a Mama beleegyezése kell.
– Laci porontyom, megengedem, de csak akkor, ha ezentúl spenótot is eszel, nem csak eukaliptusz főzeléket – vázolta Mama koala a feltételeit.
– Spenót? Fúúú… Akarom mondani, fú, de jó! Olyat is fogok enni – ígérte meg Laci. – Akkor már csak focicipő kell. Papa, veszünk cipőt?
– Majd holnap – válaszolta Papa.

Laci nagyon izgatottan ment aludni, alig várta, hogy másnap menjenek a focicipőért. Ebéd után el is mentek Suszter Samuhoz, a környék legjobb cipészéhez. Samu méretet vett Laciról, majd mondta az ifjú focista legénynek, hogy holnap már jöhet is érte. Másnap Laci első dolga az volt, hogy a cipőért menjen. Laci nagyon örült neki, megköszönte Samunak, hogy ilyen szuper cipőt csinált neki. A következő héten Laci ment Guszti bácsihoz, megmutatta az ellenőrzőjét, hogy őt elengedték a szülei. Guszti bácsi örült neki és mondta Lacinak, hogy a jövő héten el is kezdik az edzéseket, várja őt. Onnantól kezdve Laci és barátja, Lala minden edzésen lelkesen részt vettek. Pár hónap után Guszti bácsi ismét nagy bejelentést tett.

– Kedves koala lurkók! Fontos hírem van. A hétvégén csapatunk mérkőzést fog játszani a szomszéd város csapatával. Mindenkire számítok a meccsen. Hívjatok rokonokat, ismerősöket szurkolni. Addig is jó pihenést!

A csapat minden tagja izgalomba jött, hogy hamarosan életük első mérkőzését játszhatják. Rögtön el is újságolták minden ismerősnek, hogy jöjjenek szurkolni. Jöttek is ám szép számmal. A meccsen tele volt a lelátó, sőt, még pompon koalalányok is szurkoltak. Laciék csapata az FC Koalák voltak, az ellenfél pedig az FC Kenguruk, akik már 2 éve fociztak, úgyhogy összeszokott, erős csapat volt. De még milyen erős! A félidőben 1:0-ra vezettek, úgyhogy Laciéknak össze kellett kapniuk magukat, ha győzni akarnak. Laci középpályás volt, Lala pedig csatár. Guszti bácsi azt javasolta cseréljenek helyet, hátha Lacinak sikerül gólt lőni. Már csak 10 perc volt a végéig. Laci a tizenhatosnál megkapta a labdát, kicselezett 1, 2, majd 3 védőt is és elrúgta a labdát a kapus lába között, ezzel döntetlen volt az állás. De a Koalák nyerni szerettek volna, ezért tovább küzdöttek. Jött az utolsó perc, szögletet rúgtak a Koalák. Lala beadta a labdát, Laci pedig érkezett rá, és bumm, befejelte a hálóba a labdát. Ezzel 2:1-re győztek a Koalák a Kenguruk ellen, és Laci hős lett. Az ellenfél gratulált és megköszönték, hogy egy jó meccset játszhattak. A közönség hangosan éltette a Koalákat, olyan hangosan, hogy a szomszéd városban is hallották.

– Látod, Lala? Mondtam én, hogy focisták leszünk – szólt Laci boldogan.
– Igen, megmondtad, te mindig megmondod – válaszolta Lala.

A Koalák csapata pedig az év végén egy bajnokságot is megnyert, Laci továbbra is jó tanuló, és ahogy ígérte, megeszi a spenótot.

3

2 comments

  1. Nekem nagyon tetszett! Ügyes és sokoldalú vagy, Szilárd! 🙂

    1. Éljenek soká a meseíró legények!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


11 − nyolc =