Első Miaszösz Mesénk szerzője Édesanyám, Döbrentey Ildikó. Hogy honnan ismerhetitek? Hallgattátok valaha a “Ki kopog?” című rádióműsort? Láttátok televízióban az Égbőlpottyant meséket vagy a Manósapkát? Jártatok a nyolcvanas években a Mikroszkóp Színházban? Kedvencem volt ott a Zűrhajó és a Banya-tanya. A felsoroltak mellett még sok más alkotás is Édesanyám szívéből-lelkéből-tollából ered (illetve írógépéből, majd később Commodore 64-es gépéből, melyen ChiWriter szövegszerkesztő program működött!!!).
Mindig is manóztunk, tündéreztünk, banyáztunk. Állandó társaságunkat jelentették ezek a lények. Ha az oviból hazafelé letapasztottam fülemet almazöld Trabantunk hátsó ülésére (ugyebár biztonsági öv még nem volt hátul – elöl is csak éppen), már kezdtem is a beszámolót arról, hogyan ropják a táncot odabent a manók. Persze ilyenkor láttam is őket magam előtt, sőt, még most is derengnek!
Nem is lehet véletlen, hogy a mostani mesében is szerepel majd egy banyuska. Ugyan az évek múlnak,már nem Dorka és Édesapa járja erdőt, hanem Viola és Papó, mégis úgy érzem, egy kicsit benne vagyok én is!
Fogadjátok olyan szeretettel Édesanyám meséjét, amilyennel ő írta számotokra!
💛💜💙💚💛💜💙💚💛💜💙💚💛💜💙💚
A ricsajozó manók eredetileg a zöld Trabant motorházteteje alatt zsibongtak, lármáztak, csataráztak, közben persze sürögtek, forogtak, buzgólkodtak. Miattuk ment a motor!
Szép ajándék számomra, hogy nem felejtetted el őket! Ez megerősít abban a hitemben, hogy a mese az életünk hamuban sült pogácsája, amelyből jól esik időnként harapni egyet. Kitart, amíg élünk.
Döbrentey Ildikó Anya, Nammamó