A ti családotokban is ezen a kérdésen rágódnak a napokban a gyerekek?
Az elmúlt 10 évben – mióta gyerekeim vannak -, a magam részéről ritkán éreztem úgy, hogy kifejezetten hazudnom kellene Mikulás, karácsonyi angyalok és kollégáik ügyében. Ha így éreztem mégis, azokban az esetekben szerintem én közelítettem meg rosszul a válaszadást.
Szeretem a titkokat, a pontos megoldással meg nem fejthető dolgokat és mindig törekszem rá, hogy a gyerekeim számára is maradhassanak nyitott kérdések. Talán egyszer megoldjuk, talán soha. Talán idővel le is jár érvényességük, izgalmasságuk és megmaradnak egy kellemes emléknek, amelynek szála – akár felnőtté válva – újra felvehető.
És nincs is itt semmi lódítanivaló: tegnap például személyesen találkoztam a valódi Mikulással, a közeli könyvesbolt üzletvezetője személyében, aki a kutyám rajongója. Mondom, nem az én haverom, hanem Rizié, azt is csak mellékesen említettem neki, a kutya kapcsán, hogy van 3 porontyunk is. Amíg a bolt választékát böngésztem, egyszerre megjelent mellettem, nagy halom csokit egyensúlyozva összetett két markában, azzal, hogy ezt hová tudom eltenni.
Amikor mondtam neki, hiszen most éppen ő maga a Mikulás, kiderült, nem is gondolta, hogy már itt a nagy nap. Ebből aztán azonnal tudtam, hogy számomra még mindig létezik az öreg, aki mások örömére, akár pillanatnyi felindulásból ajándékokat oszt! Egy percig igenis ő állt mellettem: a Mikulás. Képzeljétek, még szakálla is van! Tényleg!