BLOG

Nekik már van saját Miaszösz játszótársuk!

borz

Ugyan, ki ne örülne a dicséretnek?

Amikor lelkes, de sok lelki görccsel megrakott Rizi kutyánkat elhoztuk a menhelyről 2016 őszén, tudtam, hogy sok-sok időt rá kell fordítanom és temérdek dicséretet belé kell pumpálnom a következő évben ahhoz, hogy jó társunkká váljon. Mára a kiegyensúlyozottság felé tartó, boldog családi kutya vált belőle, de a vele való munka soha nem befejezett, folyamatosan alakítani kell ezt a kibontakozó kapcsolatot.

Valahogy így működöm én is: ha nem foglalkoznak velem, sérülök, ha viszont építő kritikát vagy dicséretet kapok, időt, energiát fordítanak rám, akkor kivirágzom. Soha nem tudhatjátok, mikor van Rátok a legnagyobb szükségem, tehát írjatok csak és küldjetek saját Miaszösz fotókat, lelkes és erőtlen perceimben egyaránt a legnagyobb örömmel veszem küldeményeiteket!

Kriszta visszatérő vásárlóm. 2016. egyik legmeghatóbb rendelése volt számomra az övé, ugyanis középső leánykájukat egy Miaszösz cicacsalád várta a karácsonyfa alatt, ez volt AZ ajándéka.

  Kedves Dorka…. szeretnék Tőled rendelni egy cica családot karácsonyra a lányomnak….pár hete láttam itt az oldaladon egy anyuka cicát a cicusával és nagyon-nagyon tetszett…mellé még jó lenne egy apa macska is. Gondolom egy kicsit későn szóltam, de azért remélem, összejöhet… Válaszodat előre is köszönöm. Szép napot Neked… Papp Kriszta, egy régi vásárlód 

 

  Gyönyörű minden egyes darab! Nem egész négy hósak voltak a fiúk, mikor kapták, öröm volt nézni, ahogy felfedezték. Még egyszer nagyon köszönjük! Neked pedig további eredményes munkát, áldott a kezed és sokaknak okozol nagy-nagy örömöt! Jó egészséget Nektek! Kongrácz Rita 

 

mokus  Igényes, egyedi, szeretnivaló! Az eladó pedig nagyon figyelmes, kedves! Csak ajánlani tudom mindenkinek!
Nagyon édes kis majom! Gyönyörűen elkészített és igazán egyedi! Köszönöm! 

  Napsütéses szép jó reggelt! Megérkezett hozzánk a csomag és a csoda létezik: álomszépek a babák és nagyon hálás vagyok értük! Nagyon szépen köszönjük! Biztos, hogy fogok meg jelentkezni! szeretettel, csodával teli alkotásokat és mindennapokat kívánok nektek addig is. 

 

 

majmoca

Kedves Dorka, tegnap megérkeztek a csomagok, köszönjük! Nagyon szépek, a kislányunk biztosan nagyon fog nekik örülni és remélhetőleg végigasszisztálnak egy vidám gyermekkort!
Üdvözlettel, Ancsi és Dani 

 

 

  Kedves Dorka, egy kicsit megkésve, de jelzem, hogy megérkezett a csomag, a baba gyönyörű! Férjem azt kérdezte, hogy ez egy Emma baba? Szóval tökéletes lett. Bár a célszemély még nem kapta meg, de biztos vagyok a sikerben. A kedvezmény kártyáért pedig külön köszönetem. Üdv, Timi 

 

  Köszönjük, nagyon szereti őket. A macskamedvét rókának hívja. Tegnap voltunk orvosnál és a védőnők meg az orvosunk is megcsodálta! 

 

borz

Kedves Dorka! Megérkezett a borzunk, nagyon tetszik, gyönyörű!
Külön köszönet a szaloncukorért és a boríték dekorációért!
Szép, boldog ünnepet kívánok Neked és családodnak, Zsuzsa

 

  Minden tökéletesen ment újra. Már az egész család lelkes Miaszösz rajongó! 

 

 

 

 

 

2

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


hat − 2 =