Nemes Tekla (14 éves) – a felsős kategória egyik különdíjasa
MIASZÖSZ KAPITÁNY
– És akkor felbukkant Miaszösz kapitány-vágott bele fennhangon Szurok, a fél éves cicalegény cicamama meséjébe. Majd gyorsan felpattant az ágyra és elkezdett vicsorogni, utánozva Miaszösz kapitányt, kedvenc mesefiguráját, végül a róka járását és mozdulatait szemléltette élethűen.
– Nagyon ügyes vagy drágám, de most gyere és feküdj le mellém, hogy be tudjam fejezni a mesét – csitította cicamama, majd megfogta koromfekete kiscicáját és finoman maga mellé húzta. – Tudod, ma hamar el kell aludni, mert holnap nagy nap vár ránk: beköltözünk az új otthonunkba és sok holmit kell még átcipelnünk, szóval hatalmas erőre lesz szükségünk, ahhoz pedig pihenni kell – szelíden rámosolygott kicsinyére.
– Ahjj, de anya, én nem szeretnék innen elmenni, olyan jó itt, minek kell elköltözni, ebben a házban van Miaszösz kapitány hajója és egész legénysége is! – mutatott rá a falra festett hajóra, legénységére és a kormánynál délcegen álló rókára Szurok. – Nem hagyhatom itt, nem hagyhatom cserben őket. Mi lesz velük nélkülem? – ellenkezett a cicalegény.
– Kisfiam, ezt már ezerszer átbeszéltük, muszáj innen elmennünk. A következő otthonunkban is felfestjük majd a falra Miaszösz kapitányt, rendben?
– Nem, nem anya, ez nem igazság! Az nem lesz már olyan, mint itt volt!– kiáltotta haragosan Szurok, miközben apró szemébe könnyek gyűltek.
Nagyon fájt neki, hogy el kell mennie szeretett otthonából. A mesék, amiket édesanyja mondott el neki Miaszösz kapitány kalandjairól, szinte életre keltek előtte ebben a házban. Most nem érdekelte semmi, el akart menekülni a világ elől, nem akarta a mesét sem tovább hallgatni és legfőképpen nem akart holnap felébredni, azért, hogy elköltözzenek. Egy szempillantás alatt bebújt a meleg takarója alá, összekuporodott és hangosan zokogni kezdett. Hallotta cicamama kedves hangját, aki vigasztalni próbálta, de nem válaszolt. Mélységesen meg volt sértve.
Egyszer csak minden elhomályosodott előtte és érezte, hogy szédülni kezd. Az utolsó pillanatban még megragadta Miaszösz kapitányt ábrázoló plüssállatkáját, mielőtt beszippantotta volna őt az álomvilág…
Tengeri szél csapta meg az arcát, egy hajón találta magát, nem is akárki hajóján! Miaszösz kapitány hajóján állt, azon a hajón, aminek minden szegletét úgy ismerte, mint a tenyerét. Pillanatra meghökkent, amikor látta, hogy pizsamája helyett bokáig érő buggyos, kockás nadrág, matrózcsíkos ing van rajta. Közvetlenül előtte egy matróz súrolta serényen a hajópadlót. Szurok még fel sem ocsúdott a történtektől, mikor a borz – kinek a mesék alapján a nevét is tudta: Pali – meglepődve felpillantott rá, majd megkérdezte tőle, ki ő és mi járatban van erre. Szurok megmondta a nevét, majd gondolkozni kezdett. Ugyan mit mondjon, honnan pottyant ide, az égből? Valójában maga sem tudta, hogy honnan érkezett. Végül azt válaszolta, hogy a kapitányhoz jött munkát keresni. A borz igazán segítőkész volt, elkalauzolta a cicafiút a kapitányhoz. Szurok nem hitt a szemének! Ott állt előtte a mesehőse. A rókát pont ugyanígy képzelte el, magasnak, vékonynak, méltóságteljesnek. A fején hatalmas karimájú kalózkalap volt, a tetején madártollal. A derekát öv díszítette, melyre éles pengéjű kardot akasztott. Buggyos, kockás kalóznadrág volt rajta is, felül fehér inggel, vállán pedig egy tarka papagáj csücsült, aki egyfolytában beszélt. Szurok először megijedt Miaszösz kapitánytól, de miután az mély és kedves hangján megszólalt, minden félelmét félretette.
– Szurok, de jó, hogy végre megérkeztél, már nagyon régóta várok rád!- szólalt meg a rókakapitány.
– Tu-tu-tudja a nevemet?- hebegte meglepődve és megilletődve a cicalegény.
– Hogyne tudnám, te vagy az én történeteim legodaadóbb hallgatója, alig vártam már, hogy megismerjelek! Tudom, hogy holnap új házba fogsz költözni és ezt nem akarod, de a szívedben örökre veled leszek, mindenhova magaddal vihetsz. Cicamamát nagyon megbántottad azokkal, amiket mondtál, hidd el neki sem könnyű most.
Ám ekkor valami beléfojtotta a szót. Fülsiketítő ágyúdurranás hallatszott és egy ágyúgolyó húzott el Szurok és a kapitány között. – A Zsiványok! – kiáltották egyszerre. Hangzavar tört ki és a másik hajóról már át is ugrott a Zsiványok kapitánya, Hamu, a majom. A teljes legénység szembeszállt a fosztogatókkal. A cicafiút gyorsan megragadta a kapitány és a kabinjába vitte, nehogy bántódása essen, majd ott Móz, a koala gondjaira bízta és elviharzott. Kintről ágyúdurrogás és kardcsattogás hallatszott. Hamarosan berontott a kapitány és zavarosan beszélni kezdett: – Szurok, egy feladatot kell teljesítened. Hamu elrabolta a hajónkról Macchiatot, a nyúlanyát. Kérlek, szabadítsd ki! Csak te vagy képes rá. Segítségedre lesz egy apró tündér, Tűsörke. Bízunk benned Szurok! – fejezte be a kapitány, aztán kiengedte tenyeréből a csöpp kis tündért, aki rögtön Szurok vállára röpült és csendben leült. Szurok elszántan elindult az ajtó felé, bár fogalma sem volt róla, hogy mit fog tenni. Mikor kilépett, meglepetten látta, hogy a támadók hajója már messze jár. Ekkor eszébe jutott, hogyan érhetné utol. A tündért megkérte, hogy a tündérpor segítségével repítse át a hajóra.
Tűsörke egy csipetnyi aranyszínű tündérport hintett Szurokra: – Kívánd, hogy a támadók hajójára kerüljünk! – suttogta. A cicalegény, mire belegondolt, már át is suhantak, s a fedélzeten, egy hordóban találták magukat. Szerencsére két lyuk éktelenkedett az üres hordó oldalán, így könnyedén ki tudtak rajta kukkantani. Két testes majom őrködött egy kabin előtt. –Macchiatot biztosan oda zárták – gondolta Szurok.
Furcsa, szívszorongató érzése támadt, úgy érezte, mintha nyúlanya, akit fogságba ejtettek, cicamama volna, az ő drága anyukája, akivel olyan csúnyán beszélt. Erre gondolva elszánt lett. Gyorsan kibújt rejtekhelyéről és odalopódzott az ajtóhoz. A majmok háta mögött, az ajtó alatt akart átcsusszanni, de mielőtt megtette volna egy nagy, szőrös kéz fogta meg a grabancát és emelte magasba. Az egyik őr volt az, és máris készült az apró kiscicát a szájába tenni, de hirtelen Szurok, Miaszösz kapitányt ábrázoló plüssállatkáját húzta elő a zsebéből, mire a kéz megállt és lassan letette a cicalegényt. Aztán kivette a kezéből a bábút. A két őr tanakodni kezdett, hogy vajon mi lehet ez. Szurok időt nyert. Egy pillanat alatt átbújt az ajtó alatt. Megpillantotta a megkötözött nyúlanyát. Elrágta a köteleket. Ekkor nyitották ki az őrök az ajtót. Éppen jókor. Szurok és nyúlanya a meglepett őrök lábai között cikázva kiszabadult. Tűsörke már hintette is a tündérport. Üdvrivalgás fogadta őket Miaszösz kapitány hajóján. Nyúlanya megköszönte Szuroknak a segítséget és kisfiát, Espressot oly szeretettel ölelte át, mint még soha. Szuroknak iszonyatos honvágya támadt. Haza szeretett volna menni a családjához és bocsánatot kérni az anyukájától. Odament Miaszösz kapitányhoz és kezet rázott vele. A rókakapitány is megköszönte a segítséget és elköszönt a kis vándortól.
Szurok a következő pillanatban a takarója alatt találta magát. – Biztos csak álmodtam az egészet – gondolta magában. Ahogy felült az ágyban, valami a kezébe akadt. Miaszösz kapitány kalózkalapja, a tetején valamiféle aranyszínű porral. Gyorsan kibújt a takaró alól és édesanyja karjába bújt, majd halkan ezt suttogta: – Nagyon szeretlek, kérlek, bocsáss meg nekem, nyugodtan elköltözhetünk, az is biztosan szép hely lesz. Ölelés közben a falra festett hajóra és a kapitányra esett a tekintete. Elámult, mintha a rókakapitány rámosolygott volna, vagy mégsem?