MESETÁR

Író Cimborák + Miaszösz 2018 – Az okos tyúk

Smelka Sándor
AZ OKOS TYÚK

Maggie, a tyúk, a városból érkezett és rögvest meg is utálta mindenki a tanyán.
Maggie ugyanis lakásban nőtt fel, ahol egész nap tévézett. Mivel csak dokumentumfilmeket
nézett, így aztán megtudta például azt, hogyan keletkezett a Föld, hogy készül a fogkefe, hol
járt Napóleon. Okos tyúk vált belőle, mi tagadás, és ezt szerette éreztetni is.
Az első napján, amit a tanyán töltött, nyomban úgy érezte, hogy azt a rengeteg
tudományt, amit a tévéből felszippantott (úgy, mint a kiskakas begye a sok-sok aranyat), azt
mindjárt rá kell zúdítania az új barátaira.
Lindának, a kölyökkutyának, például elmondta, hogy semmi értelme ugatni a Holdat,
mert az egy égitest, ami több százezer kilométerre kering a Földtől, nem hallatszik oda az
ugatás, már csak azért sem, mert a hangot a levegő rezgése továbbítja, és köztudott, az űrben
nincs levegő. De Linda ezt nem akarta megérteni, inkább felhúzta az orrát, majd egyszerűen
odébb állt, és a kert végében, messze a baromfiudvartól, tovább ugatta a holdat.
Krizsinek, a kiskakasnak, meg azt mondta, hogy nem kellene repülőleckéket vennie,
főleg nem egy szamártól, mert egy kakas nem tud repülni, se gyakorlással, se nélküle, mivel a
többszázezer éves evolúciónak köszönhetően a baromfik (a kakasok ide tartoznak) anatómiai
felépítése úgy alakult ki, hogy nem repülhetnek. Biztatásul még elmondta Krizsinek, hogy a
T. rex (a híres dinoszaurusz) legközelebbi ma is élő rokona a házityúk. De Krizsi mégiscsak
elment leckét venni másnap. (De ez már egy másik történet.)
A rókák is messzire elkerülték a környéket, mert Maggie őket is kioktatta.
– A vegetáriánus koszt jobb a baromfihúsnál, már a koleszterin szempontjából is –
mondta nekik. – Arról ne is beszéljünk, hogy a csirkecsont simán megakadhat a rókák torkán.
Aladárt, a macskát, mindig a legszebb álmából verte fel azzal, hogy az egyik
dokumentumfilmben azt hallotta, hogy a macskák az életük hetven százalékát átalusszák.
–Tessék felébredni, élni! Annyi minden történik itt! – tanácsolta neki.
Amint meglátott valakit a tágas udvaron, rögtön beszélni kezdett neki Napóleonról, a
földtanról, arról, hogy készül a kombájn, az indián népek társkereső szokásairól, az
aranymosásról (ezt mi is kipróbálhatnánk az itatóban), a főzésről, az Antarktisz földrajzáról.
Be nem állt a csőre, ha kellett, ha nem, beszélt.
Ha a többi tyúk vidáman kapirgált az udvaron, és arról kotkodált, hogy azt a sárga
labdát, ami a fejük felett lóg, mindjárt elnyeli a csűr teteje, akkor Maggie mindjárt odasietett
hozzájuk. Felvilágosította őket, hogy ami a fejük felett lóg, az nem labda, hanem egy óriási
gázgömb, tőlük nagyon messze. A tyúkok mindig otthagyták Maggie-t ilyenkor.
Ha a libák az udvar egyik sarkán összesereglettek, akkor arról gágogtak, hogy a fejük
felett is lennie kell egy itatónak, ami néha kiborul. Ezért áznak el mindig, amikor felülről esik
rájuk a víz. Maggie ilyenkor nyomban közéjük szaladt, hogy elmagyarázza nekik, nincs
semmiféle itató az égben, mert a víz, ami fentről esik (eső) a felhőkből származik. A libák is
rendre otthagyták ilyenkor.
A disznók, a pulykák, a kacsák, a kisbarik már messziről kiszúrták, hogy ha jött
feléjük, és ilyenkor mindig elspuriztak máshova. Maggie pedig azt vette észre, hogy egész
nap egyedül van. Egyszer annyira elkeseredett emiatt, hogy felugrált a padlásra a létrán, ott
duzzogott magában, míg el nem aludt. Az éjszaka riadt fel: egy szárnysuhogást hallott.
Nagyon megrémült, ahogy a sötétben egy madár szállt le mellé. Maggie egyből felismerte mi
az, mert a tévében már sokszor látott baglyot.
– Hát te? Mit csinálsz itt ilyenkor? – kérdezte tőle a bagoly.
– Elcsavarogtam, mert odalent, a baromfiudvarban, senki se szeret.

A bagoly szórakozottan megvakarta a csőrét.
– Persze, hogy nem szeretnek, mert megállás nélkül okoskodsz.
– Csak elmondom, amit tudok, hogy a többiek ne legyenek olyan buták. Képzeld el,
Linda a Holdat ugatja, ami hallótávolságon kívül van. Nincs értelme annak, amit csinál.
– Tudom. Éjszakánként hallom én is. Aztán mi a bajod ezzel? Nem mindegy, hogy
eljut-e a hang a Holdhoz, ha Lindának fontos, hogy megugassa?
Maggie tovább sopánkodott:
– A libák meg azt gondolják, hogy itató van az égen, a tyúkok meg labdának nézik a
Napot. Hogy lehet ilyen buta állatokkal együtt élni?!
A bagoly oldalra fordított fejjel nézett a tyúkra.
– Lehet, hogy buták az állatok ott lent – mondta – de te meg egy okoskodó, idegesítő
kiscsirke vagy! Inkább segítenél nekik.
– Én eddig is…
– Nem. Te eddig nem. Eddig csak okoskodtál. Segíts nekik!
Maggie tanácstalanul pislogott a bagolyra:
– De mégis miben?!
– Ha annyira okos vagy, rájössz.
Ezzel a bagoly nagy suhogással kirepült a padlásablakon.
Maggie elgondolkodott a tanácson. Másnap, amikor Linda ugatta a Holdat, csendben
maradt, nem jött azzal, hogy a Hold milyen messze van, de amikor Linda belopódzott a
présházba, ami számára tiltott terület volt, és becsapódott mögötte az ajtó, csak Maggie volt
az, aki tudta, hogy működik a kilincs. És Linda, a zöldfülű kölyökkutya, ki tudott jutni a
présházból, még mielőtt az emberek rájöttek volna, hol járt.
Amikor a libák arról gágogtak a kert végében, hogy a sárga labda lassan már megy
lefele, be kellene sétálni az udvarra, egy szót sem szólt, ám mikor egy letört, vastag faág
került az útjukba, kitört pánik a libák közt, hogy immár örökre a kertben ragadnak. Maggie
ekkor visszaemlékezett azokra a dokumentumfilmekre, amikben a felfedezők megkerültek
egy-egy hegyet, tavat, kontinenst. Ebből azt szűrte le, hogy minden dolog véget ér valahol,
még egy nagyon vastag, riasztó faág is. Ergo: megkerülhető valamelyik irányból. És tényleg:
Maggie segítségével a libák visszajutottak az udvarra.
Teltek-múltak a napok, Maggie lassan minden állatnak tudott valamiben segíteni az
eszével, így hát végül is megszerették.
Mondjuk, Krizsit nem tudta lebeszélni arról, hogy úszni tanuljon a medencében,
viszont tudta, hogy hol van a dugó, amit ki kell húzni ahhoz, hogy a fuldokló kiskakas körül a
víz kifolyjon a fűre. Ezzel aztán nem csak Krizsi szívébe lopta be magát, hanem a kakasért
epekedő többi tyúkéba is.
Bár, az emberek nem voltak elragadtatva az elázott udvarért.
De ez már egy másik történet.

0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


2 × 2 =