Rosivall Kinga meséje a 2017-es Miaszösz mesepályázatra érkezett. Díjazásban ugyan nem részesült, de már akkor gondoltam, hogy ezen a jeles napon, a Föld Napján éppen aktuális lesz és elküldöm mindannyiótoknak. Még sok klassz mese van ám a tarsolyomban a pályázatból, várhatóak itt folyamatosan!
Rosivall Kinga
ÓVJÁTOK AZ ERDŐT!
És akkor egyszer csak előbújt a fa törzse mögül sűrű levelekkel álcázott kémlelőnyílásából Akrobata, a mókus, és hangosan felkiáltott:
– Mi a szösz? Most megvagytok! – azaz csak felkiáltott volna, de szerencsére még éppen idejében eszébe jutott, hogy ő most titkos küldetést folytat, és nem volna túlságosan okos dolog, ha nagy ujjongásában felfedné kilétét. Ezért inkább csak egy hatalmasat ütött a levegőbe, ahogy Keménymancstól, a híres bunyós medvekomától látta.
Halkan, nevéhez méltóan akrobatikus ügyességgel lemászott a fáról, és szaladt Okuláréhoz. Ugye kitaláltátok, hogy milyen állat Okuláré? Hát persze, a bölcs bagoly, hiszen minden erdőnek szüksége van egy bagolyra, akin a fogós kérdések sem fognak ki. És ez itt most valóban egy nagyon fogós kérdés volt, sőt egy kényes és ronda ügy, ami ellen, ha Ágasbogas-erdő lakói nem tesznek valamit, nem marad sokáig ágas-bogas az erdő.
– Mi a szösz van, Akrobata? Hová ez a nagy sietség?
– Láttam őket, láttam őket! – zihálta elfúló hangon a mókus – Ketten voltak, alacsonyak, világosak és közben nagyokat röhögtek.
– Akkor most megleckéztetjük őket úgy, hogy soha többé nem lesz kedvük még csak a lábujjukat sem betenni az erdőbe – harsogta a bagoly.
Okuláré riadót fújt, mire összegyűlt az erdő népe: Nyúlánkék, a négy generációt magában foglaló, igen népes nyúlcsalád – ükanyástul, szépapástul, unokástul -; Böködiék, a szúrós, de annál melegszívűbb sünök; Bakugróék, az őzikék; Túrógombócék, a vakondok; Torzonborzék, Rőtfarkúak, a pajkos kis rókák és Keménymancs, az aggastyán medve. Abban mindannyian egyetértettek, hogy ez így nem mehet tovább, véget kell vetni az erdő szennyezésének, a koszolásnak és piszkolásnak. Az viszont már nem volt olyan egyértelmű, hogy miként tegyék ezt. Keménymancs természetesen az öklét szerette volna használni, de a többiek elvetették az efféle fellépést. A kis nyuszik szép szóval gondolták megoldani a kérdést, de ezen már rég túl voltak, és nem hozott eredményt. A vakondok és a borzok egy óriási gödröt szántak a szemétnek és a szemetelőknek, de ez sem tetszett mindenkinek. Végül remek ötletük támadt, hozzáfogták tehát a megvalósításához.
Festékes dobozok, befőttesüvegek, hullámlemezek, elhasznált cipők, piszkos dunyhák hevertek szanaszéjjel az erdő szélén. A sünök, mókusok, rókák, vakondok, borzok és a medve összefogott, tettek-vettek, sürögtek-forogtak és lám, egyszer csak megszületett Nemszem Etel és Hull Adélka.
– Mi a szösz?! – kiáltott fel a bölcs bagoly, amikor meglátta a két figurát. Nemszem Etelnek egy lavór volt a feje, olajos hordó a hasa, két paradicsomos húsgombóc konzerv a szeme, karja és lába helyén nehéz vascsövek nyikorogtak. Hull Adélkát kisebb-nagyobb gumiabroncsokból tákolták össze.
– Hát ez fantasztikus! Ha ettől nem térnek jobb belátásra azok az átkozott kölykök, akkor semmitől! – bólogatott elismerően Okuláré.
Másnap, még fel sem virradt a nap, a kis Böködi kölyök már őrségben állt az erdőszéli tölgyes odvában. Az állatok olyan lelkesen vetették bele magukat az erdőmentő akcióba, hogy majdnem hajba kaptak azon, ki álljon őrt elsőnek. Éppen őrségváltás idején, amikor Réparetek, a legfélénkebb nyulacska elindult, hogy leváltsa a sünit, megjelentek a kis suhancok, megint csak felpakolva mindenféle lim-lommal. Réparetek összeszedte minden bátorságát, nagyot füttyentett (a szerencse is velük volt, hiszen az ő füttyentése volt a leghangosabb széles ez erdőben, nem véletlen hívták úgy, ahogy). Nem volt olyan élőlény az erdőben, aki ezt meg ne hallotta volna.
Akció indul! Az éles füttyszó után – ami már önmagában is megijesztette az erdőbe szemetet cipelő gyerekeket – megjelent a hatalmas Nemszem Etel és a valamivel kisebb Hull Adélka. A gyerekek szájtátva bámulták a két nem mindennapi, ijesztőnek ható figurát, és már éppen futásnak eredtek volna, amikor nem kis döbbenetükre a nagyobbik alak mély, dörmögő hangon rájuk bömbölt:
– Állj!
A fiatalok lába földbe gyökeredzett, ha akartak volna, sem tudtak volna egy tapodtat sem mozdulni.
– Mi a szösz? – mindössze ez a vékonyka nyöszörgés hagyta el a magasabbik fiú torkát.
– Mi a szösz? – ismételte szinte öntudatlanul a kisebbik fiúcska is.
– Nem mi a szösz?! Hanem mi ez a szemét? – dörrentette rekedtes hangon Keménymancs, Nemszem Etel mögött megbújva.
– Hallottatok már a KÖRNYEZETRŐL, pontosabban szólva a környezetszennyezésről? – Réparetek előugrott és két zagyva lével töltött poharat nyújtott oda a srácoknak. – Kóstoljátok meg!
A fiúk, amint szájukhoz emelve belekortyoltak az italba, prüszkölve, undorodva köpték ki a sárgás löttyöt.
– Pontosan ugyanilyen az, amikor az eldobált festékek mosószerek és vegyszerek megmérgezik az erdő talaját, a növényzetet és a fákat. Ha a fák elpusztulnak, az állatok elveszítik otthonukat, és nem lesz mit enniük sem! – magyarázta Réparetek.
– Elpusztulunk! – cincogták a felvonuló kis egerek.
– Éhen halunk! – kontrázták a vakondok.
– Megbetegszünk – vinnyogtak a kis rókák.
A srácok csak szájtátva hallgattak. Ekkor Nemszem Etel és Hull Adélka háta mögül kabátok, köpenyegek, vastag pulóverek kerültek elő, ráaggatták őket a tétován ácsorgó fiúkra. Azonnal kiverte őket az izzadság.
– Ha a fák elpusztulnak, árnyákot sem tudnak adni! – morogta a kis Böködi.
Miközben a fiúk verejtéktől izzadtan, feszengve toporogtak a két óriás bábu és az állatok gyűrűjében, Torzonborz, a büdös borz meglékelt egy benzines kannát, mire szúrós szagú benzingőz kezdett terjengeni a levegőben. Még a borz is fintorogva a büdöstől, így szólt:
– És azt tudtátok-e ti, nagyokosok, hogy ha az erdőt, a fákat tönkreteszitek, nem lesz, mi tisztítsa a levegőt?
Többre nem volt szükség, a fiúk lesújtva, szégyentől vörösre pirult, leszegett fejjel bámulták a földet.
– No, akkor most kapjatok szét minket, és vigyétek minden részünket oda, ahová való! – kiáltotta Nemszem Etel.
– A gumiabroncsokat az autóbontóba, a kartonpapírokat a méh telepre, a festékes vödröket és olajos kannákat a veszélyes hulladéktárolóba! – toldotta meg Hull Adélka.
Ekképp történt, hogy egy kis furfanggal és összefogással az állatok megmentették otthonukat, az Ágasbogas-erdőt. Így volt, mese volt, talán igaz volt!