Felnőtt kategória különdíjasa
Cs. Nagy Kriszta
SZIVÁRVÁNYMÓKA
És akkor előbújt egy borzas sörényű, csillogó szemű zebrafej. Izgett-mozgott, fickándozott a szoba sötétjében. Csak a fehér csíkjai világítottak.
– Születésnap… – suttogta várakozásteljesen.
A hangok körülfonták Réka kócos fejét, és kisöpörték szeméből az álom utolsó morzsáját is. Ebben a pillanatban a falióra ötöt kakukkolt.
– Mi a szösz, de korán kezdődik a nap – ásított a vörös hajú lány.
Kivételes nap volt ez. Zebulon, az ünnepelt úgy viharzott elő az ágyból, mint a nyíl. Hamarosan friss levendula-, fahéj- és citromfű illat töltötte be a konyhát. A hold éppen hálósipkája keresésére indult, amikor a cukormázas zebratorta az asztalon gőzölgött. Mire az ég alja halványrózsaszínbe öltözött, útra készen álltak.
– Hová megyünk? – érdeklődött Réka.
Zebulon megragadta az ajtókilincset.
– Sétálni, kóricálni, meglepetést találni.
– Tényleg, még nem is mondtad, mit szeretnél a születésnapodra.
Zebulon elgondolkodott:
– Színeset és sárgát, lilát, zöldet, mályvát. Pirosat és kéket, tarkabarka rétet. Narancsot és rózsát, szivárványos mókát.
– Akkor ne vesztegessük az időt! Gyerünk, mert mindjárt kisüt a nap – kuncogott Réka.
De a nap se nem sütött, se nem főzött, hiába várták, hogy jöjjön. Egyszer csak a közeli bokor ágai mozogni kezdtek.
– Mi a szösz… egy gubanc … és táncoló csipkebogyók – ámuldozott Zebulon.
– Kérlek, segítsetek – szólította meg őket a fogságba esett Nap. – Késésben vagyok, már fél órája odafent kellene lennem. Az egyik sugaram rátekeredett a tüskés ágakra. Egyedül nem bírom kiszabadítani.
Réka és Zebulon tüstént nekiláttak bogozni. Öt bogozás jobbra, fejcsóválás balra, hét bogozás előre, kiszabadult belőle.
Nagyot sóhajtott a Nap és jólesőn nyújtóztatta zsibbadt sugarát.
– De jó, hogy erre jártatok! Mit adhatnék nektek hálából?
– Színeset és sárgát, lilát, zöldet, tarkát. Narancsot és rózsát, szivárványos mókát – énekelte Zebulon.
– Várjatok csak szépen, meglesz, amit kértek – válaszolta a Nap biztatóan.
Füttyentett egyet, és a láthatáron előbukkant két bidres-bodros, puha bolyhos bárányfelhő.
– Bemutatom nektek Bertoldot és Bertát, a pajkos ikerpárt – kántálta a Nap. – Ne késlekedjetek, pattanjatok a hátukra!
Réka a felhőlány, Zebulon a felhőfiú hátára ült, és együtt suhantak, száguldoztak a kék rengetegben. Addig kergetőztek, lökdösődtek, tapsikoltak, mígnem a bodrokból és bolyhokból esőcseppek kezdtek hullani. Akár hiszitek, akár nem, ebből a felhőtlen játszadozásból könnyű nyári zápor kerekedett. Zebulon és Réka csak ámult és bámult, mert még sosem nézték felülről az esőt.
Ekkor varázslatos dolog történt. Az esőcseppek a Nap sugarait színesre festették, és szivárványhidat formáltak belőle.
– Hahó-hó-hó, tekerjétek fel az egyik színes sugaramat-mat, és vigyétek el emlékbe-be! – visszhangoztak az égbolton a Nap szavai.
Réka elkezdte gombolyítani a szivárványt, miközben Zebulon világgá kürtölte:
– Színes és sárga, lila, zöld, mályva. Piros és kék, tarkabarka rét. Narancs és rózsa, szivárványmóka.
Még bukfenceztek néhányat a levegőben, azután elbúcsúztak Bertoldtól és Bertától, a bolyhosról rojtosra fogyott ikerpártól.
Hazasiettek és megebédeltek. Ebéd után Zebulon lepihent, Réka pedig elővette a színes miaszösz gombolyagot. Amíg Réka horgolt, a zebra csak horkolt.
Délután, amikor a falióra ismét ötöt kakukkolt, Zebulon felriadt:
– A születésnap!
A meglepetés már az asztalon várta. Zebulon alig jutott szóhoz, amikor meglátta.
– Miaszösz… egy szivárványharisnya!
Óvatosan felhúzta a lábára, és örömében körültáncolta a cukormázas zebratortát:
– Születésnap, zebraálom, szivárvány a harisnyámon!
Itt a vége, fuss el véle, gombolyítsd le a mesémet!
Nagyon cuki mese! Gratula az írójának!