A varrázsműhelyben

Bábel Antónia

A VARRÁZSMŰHELYBEN

És akkor előbújt Patisszon, a nyúl, Kalamajka, a róka és Cukor, a cicamama.

– De jót aludtam! – ásított Patisszon.

– Én is! – nyújtózkodott Kalamajka.

– Miau, én szívesen visszabújnék még a jó meleg ágyamba – dorombolt Cukor.

– Én  nem aludtam egy szemhunyást sem! – mondta valaki szomorúan.

– Ez meg ki volt? – kérdezte Patisszon, a nyúl.

– Hát én, Miaszösz!

– De hol vagy?

– Itt! Itt vagyok – sírt Miaszösz.

– Na, jó, de hol van az az itt? Nem látunk téged sehol – faggatta Cukor, a cicamama.

– Mindenütt és sehol! Merthogy láthatatlan vagyok! – bömbölt most már Miaszösz. – Azt sem tudom, hogyan nézek ki!

– Ejnye, még sosem találkoztam senkivel, aki láthatatlan lett volna – csodálkozott Patisszon.

– Hát persze, hogyan is találkozhattál volna bárkivel is, akit nem lehet látni? – okoskodott Kalamajka.

– Ez az én nagy bánatom! Csak egy hang vagyok a semmiben.

– Van egy ötletem, miau! – kezdte Cukor, a cicamama. – Menjünk el Tündér Dorkához, és kérjük meg, hogy varrázsoljon neked testet!

– Nagyszerű gondolat! – örvendezett Patisszon. – Lehetnének szép, nagy füleid, mint nekem!

– Vagy bozontos farkad, mint az enyém! – tekergette lompos farkát Kalamajka.

– Akár ilyen csinos kis bajuszkát is kérhetnél! – húzogatta az orrát Cukor. – De mondd csak, milyennek képzeled magad?

– Nem is tudom…

Lehet, hogy két lábam van,

Lehet, hogy négy…

Lehet, hogy rút a hajam,

Lehet, hogy szép…

Ki tudja, vajon milyen vagyok,

Igazi testet hogyan kapok…

– Ne legyél úgy elkeseredve, Tündér Dorka biztosan segít rajtad! – vigasztalta Cukor. – Induljunk is hamar! Nem lakik messze. Házikója a Zöldposztó erdő közepén áll, a Selyem tó partján.

Kalamajka, a róka felajánlotta, hogy üljenek fel a hátára mind, majd ő elviszi őket Tündér Dorka házához.

– De én hogyan jutok el oda? – szontyolodott el Miaszösz.

– Gyere, ülj bele a gondolatainkba! – javasolta Cukor.

Nos, így indultak a Varrázsműhelybe, Tündér Dorka otthonába.

– Kopp, kopp! – zörgettek a kicsiny házikón.

Tündér Dorka hamar ajtót nyitott.

– Mi szél hozott titeket, kedves barátaim?

Az állatok elmondták, mi járatban vannak.

– Nocsak, nocsak, ez nagyon érdekes, mert éppen kimaradt egy rőf anyagom, és nem tudtam, mire használhatnám.

A Varrázsműhelyben csodadolgok csalogatták a kíváncsi tekinteteket. Az ablaknál tarka selyemszalagok lógtak egy rúdról, alatta különféle fonalak sorakoztak. Egy szekrényben pöttyös, csíkos, kockás és még ki tudja, hány féle mintájú és anyagú kelme pihent egymáson szép rendben, összehajtva. Alattuk, egy másik rekeszben csipkeszalagok várakoztak feltekerve, mellettük, számtalan átlátszó üveget színes, fényes gyöngyök és gombok töltöttek színültig. A műhely közepén, egy nagy asztalon kisebb-nagyobb ollók, vonalzók és mindenféle varró szerszám sorakozott üvegekbe dugva. Felettük soha ki nem alvó varázs mécses égett, amelybe Tündér Dorka barátai, a szorgos kis méhek hordták a méhviaszt.

A kimaradt anyag ott hevert az asztalon.

– Kedves Miaszösz, mesélj valamit, milyen szeretnél lenni? – kérdezte Tündér Dorka.

– Amíg idefelé, a gondolataitokban utaztam, rájöttem, hogy nagyon szeretnék szelíd lenni, mint Patisszon, a nyúl, bátor, mint Kalamajka, a róka és odaadó, mint Cukor, a cicamama.

– …és milyen testet szeretnél magadnak?

– Két lábat szeretnék, hogy a kezemmel segíthessek másoknak. Két jó, éles szemet szeretnék, hogy a legapróbb csodát is észrevegyem a világban. Két jó, éles fület is szeretnék, hogy meghallhassam a legkisebb bogár zümmögését is. Bocsássatok meg, de nem szeretnék sem nagy fület, sem lompos farkat és bajuszt sem.

– Azt hiszem, tudom, mi kell neked – emelte fel az ujját Tündér Dorka.

Ugorj, gyorsan varázs cérnám,

Öltsél kis tűm szaporán,

Csoda ollóm, vágd a kelmét,

Műhelyemnek asztalán.

Varrjatok hát kezet, s lábat,

Kisleánynak copfokat,

Csipkés övet derekára,

Szoknyájára rojtokat!

Szabott az olló, járt a tű, pergett-forgott a cérna, s csak hamar ott pihent készen, az asztalon Miaszösz teste.

– Hogy tetszik?

– Gyönyörű… – sóhajtotta Miaszösz.

– Mintha valami még hiányozna róla – jelentette ki cicamama.

– Fejezzétek be ti! – kérte az állatokat Tündér Dorka.

Patisszon, a nyúl masnit kötött a hajába, Kalamajka, a róka szemet ragasztott neki, Cukor pedig kipirosította az arcát.

– Most már tökéletes – állapították meg mindannyian.

– De hogyan lehetnék én ő?

– Ó, ehhez már csak egy nagyon egyszerű varázslata van szükség. Gyertek csak közelebb! – intette Tündér Dorka az állatokat. – Csak meg kell őt ölelnünk szívünk legnagyobb szeretetével, hogy valóra válhasson az álma.

Még a mécses is erősebben világított, amikor gyengéden átfogták a babát, és arra gondoltak, hogy Miaszösz vágya végre beteljesülhessen. A kisleány mosolyogva kinyitotta a szemét. Körbe forgott, és a szoknyáját csodálta. Simogatta a kezeit, tapogatta csinos kis arcát…, de hirtelen elkomorodott.

– Nem maradhatok egyszerűen Miaszösz…

– Lehetnél Miaszösz Molli. Mit szólsz?

– Nagyszerű, Tündér Dorka, köszönöm! De hol fogok lakni?

– Maradj itt velem! Úgyis elkél a segítség. Sosem volt ilyen nagy szükség a varrázslatra, mint manapság.